Kelly Rowland készen áll a házasságra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hiába a nagy elfoglaltság, úgy tűnik, Kelly így is késznek érzi magát egy komoly kapcsolatra.
hirdetés
Kelly Rowland készen áll bekötni a fejét, lenyugodni és megházasodni. Az egyetlen akadálya ebben csupán az idő, ugyanis a brit X Factor munkálatai teljesen lefoglalják. Így nehezen lehet megtalálni a nagy Őt.
Bár a Destiny's Child egykori tagja volt már eljegyezve, amikor Roy Williams focista barátja megkérte a kezét, utólag az énekesnő rájött, hogy akkor még túl fiatal volt az ilyesmihez. Talán ezért is ért véget a kapcsolat – egy évvel az eljegyzés után, 2005-ben.
Ám most úgy tűnik, elérkezettnek látja az idejét egy ilyen komoly kapcsolatra, hiszen szívesen élvezné az életet feleségként – így, már átlépve a harmadik X-et is.
„Készen állok arra, hogy leéljem egy emberrel a hátralévő életem, és napi ötször szeretkezzek” – nyilatkozta egy magazinnak, de emellett elmondta azt is, hogy ezúttal nem szeretné majd nagydobra verni a románcot. Egyszer már bebukta, és saját szavaival élve, az nem az ő stílusa. Ám bevallotta, hogy sajnos még egy ideig biztosan szingli marad.
„Tényleg nem hiszem, hogy lenne most ilyesmire időm” – tette hozzá Kelly, aki valószínűleg hamar talál majd párt magának, tekintve, milyen tehetséges és szép. Csak legyen kevesebb dolga és több ideje.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











