A filmvilág 8 legszexibb szuperhőse
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A filmiparban már sokszor találkozhattunk olyan szuperhősökkel, akik életüket kockáztatták az emberek megmentéséért.
hirdetés
A filmiparban mindig is népszerűek voltak a képregényekből készült filmek, a szuperhősök és szuperképességeik. Épp ezért összegyűjtöttük azokat a hősöket, akik nemcsak diadalmasan megmentik az ártatlanok életét, hanem még jól is néznek ki.
1. Ben Affleck
Ő az, akit senkinek sem kell bemutatni. A legtöbb létező filmműfajban megmutatta tehetségét. A Golden Globe-díjas színész egyik filmje azonban kilóg a többi közül, ez pedig a 2003-ban készített Daredevil – A Fenegyerek. Habár nem volt éppen a legsikeresebb alkotása, meg kell hagynunk, hogy Afflecknek igazán jól állt a feszülős, vörös öltözék.

2. Robert Downey Jr.
A New York-i származású színész végigforgatta sikerfilmekkel életének több mint a felét. Még Golden Globe-díjat is kapott színészi tehetsége miatt. Egy ideig sajnálatos módon drogfüggő volt, ám szerencsére kilábalt a gödörből, és 2007-ben a Vasember című zseniális alkotással tért vissza. A többi szuperhőssel szemben a Robert számára készült szerelés nemigen hasonlított az eddigiekre, ugyanis hatalmas robotpáncéllal a testén kellett felvennie a harcot a rosszfiúk ellen.

A kanadai származású szépfiú főként vígjátékokban mutatta meg magát. Később, ahogy egyre híresebbé vált, felajánlották neki a Hugh Jackman főszereplésével készült X-Men – Kezdetek: Farkas című film másik főszerepét. Ezután egy megrázó drámában kapott szerepet, az Élve eltemetve címűben. Nemrég nem is akárhogy tért vissza a képernyőkre: szexi, testhez simuló zöld jelmezben. A Green Lanternben elszántan küzd a gonosz ellen. Remek lehetőség ez számára, hiszen nemcsak kitörést jelent, hanem ismét megmutathatja kidolgozott testét.

Az ausztrál származású színész először a Star Trekkel vált híressé, most viszont egy skandináv isten szerepében láthatjuk. A kék szemű, izmos, szőke hajú szépfiú a Thor című filmben kapta meg a főszerepet. Nemcsak a világot menti meg, hanem eközben rengeteg női szívet is meghódít.

5. Christian Bale
Ha valaki meghallja Christian Bale nevét, az a szó jut eszébe, hogy zseniális. Bale nagyon nagy változásokon esett át csak azért, hogy elismerjék színészként. A 2004-es A gépész című film kedvéért csontsoványra fogyott, és a forgatások után rengeteg egészségügyi problémával kellett szembenéznie emiatt. Egy évvel később viszont erősen és kidolgozott izmokkal jelent meg mint Denevérember. 2010-ben Oscar-díjat kapott. A szexi walesi színész ismét visszatér Batman jelmezéhez 2012-ben.

6. Henry Cavill
Henry a kosztümösfilmek mestere. Olyan produkciókban szerepelt, mint a Monte Cristo grófja, a Trisztán és Izolda, vagy az HBO sikersorozata, a Tudorok. A színész kidolgozott testén minden egyes kosztüm jól mutat, ezért nem is volt meglepetés, hogy a 2012-re tervezett új Superman-film főszereplője is ő lett.

7. Chris Evans
Ő is azon színészek közé sorolható, akik vígjátékkal indítottak, és végül olyan filmeknél kötöttek ki, mint az Amerika kapitánya. A Marvel képregény-adaptációban kőkemény és jóképű szuperhőssé válik, de természetesen – mint mindig – most sem elsőre történik ez a változás.

Az amerikai színészpalánta neve még nem csenghet túl ismerősen az emberek számára. A közösségi hálóban szereplő színész, akit Gloden Globe-díjra is jelöltek, most készül a nagy kiugrására, ugyanis a 2012-es A csodálatos Pókember című film főszereplőjévé választották.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











