Hálaadás után már feleség lesz Aniston?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jen végre kellemeset csalódott egy férfiban, és úgy érzi, ő a nagy Ő. Justinnal már tervezgetik az esküvőt, és szeretnék, ha a közös házukat minél nagyobb gyerekricsaj töltené be.
hirdetés
A Förtelmes főnökök színésznője négy hónapja még nem ismerte Justint. Hamar beleszeretett a nála fiatalabb színészbe, és több pletykalap állítja, hogy már megvan az esküvő időpontja és helyszíne. Valószínűleg a ceremóniára még idén sort kerítenek.
„Jennifer úgy érzi, nincs értelme tovább várnia. Sosem érezte magát ennyire biztonságban egyetlen férfi mellett sem. Úgy gondol Justinra, mint a nagy Őre” – árulta el egy párhoz közeli forrás.
Az illető azt is elmondta, hogy hálaadás körül lesz az esemény. Egy mesés mexikói üdülőhelyet választottak, közel a tengerparthoz. A fehér homokon fogják kimondani a boldogító igent, olyan emberek jelenlétében, mint Courteney Cox, Sheryl Crow és Tobey Maguire, Jent pedig természetesen majd az apja vezeti az oltárhoz.
Ez az esküvő más lesz, mint az előző. Jen első mennyegzőjén hosszú ruhát viselt, ám most rövidet szeretne, és az sem biztos, hogy fehéret.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













