Jordin Sparks: „A kutyáim csodálatosak”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jordin Sparks imádja kutyáit. Ezúttal el is mesélte, mennyire fontosak neki, akik azt is megérzik, Jordin milyen hangulatban van.
hirdetés
Jordin Sparks nemrég a People magazinnak nyilatkozott arról, hogy mennyire fontos szerepet játszanak a kutyái az életében.
„A kutyáim csodálatosak!” – jelentette ki Mrs. Sparks, akinek jelenleg öt kutyája van, melyek közül három schnauzer–bichon–poodle-keverék, de a kis ebek mellett még egy labrador is helyet kapott.
„Ha valami történik velem, olyan, mintha ők is ugyanolyan hangulatban lennének, mint én. Megérzik az ember hangulatát, és ez fantasztikus. Ez az otthon egyik darabja, amit bárhova magammal viszek. Maggie, Miles és Minnie – a három schnauzer–bichon–poodle-keverék – mindig játszanak, beleugranak a medencébe, és tényleg fejest ugranak.”
A Sparks-szőrcsomók még a „nyári kényeztetéseket” is megtalálták: „Szeretik a jégkockát, illetve a Frosty Paws jégkrémet is. Talán ez nem is meglepő a vastag bundájuk miatt. Próbálok nekik megadni minden olyat, amivel jól érezhetik magukat nyáron.”
Jordin gyakorlatilag úgy tekint a kutyáira, mint a gyerekekre. Így talán nem is meglepő, hogy az énekesnő édesanyja a Twitterre felrakott kutyás képet így kommentálta: „@JordinSparks's kids... they miss their mommy!” ('@JordinSparks gyermekei... hiányzik nekik az anyukájuk!')
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











