Megjelent Björk legújabb videóklipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég jelent meg Björk új klipje a szeptemberben érkező albumáról Crystalline címmel.
hirdetés
Björkről, az extrém izlandi Grammy-díjas énekesnőről bizony rég hallottunk. Előző albuma, a Volta 2008-ban jelent meg, és idén májusban jelentették be hivatalosan is új albumát, mely a Biophilia címet viseli.
Az új korong szeptember elején fog megjelenni, és az első kislemeze, a Crystalline már napvilágot is látott. Az album a legnagyobb zenei magazinoktól – mint például a Rolling Stone – is csupa pozitív kritikát kapott.
A videoklip a megszokott Björk-stílust képviseli, mely egyértelműen a dal címéről, a kristályok hirtelen növekedéséről szól – ami párhuzamban áll az érzelmekkel is. A zene eleinte egyszerű, kellemes hangzását külön készített egyedi hangszerek adják, majd hirtelen felváltja a kissé durva hangzású dubstep elektrozenei stílus.
A kisfilm nem mondható nagy költségvetésűnek, de igen látványosra sikeredett. A rendező Michel Gondry, a dalszöveget pedig maga Björk írta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











