Rebecca Black elismert énekesnő akar lenni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miss Black szeretné, ha az emberek elismernék mint énekesnőt. Elmondása szerint nem könnyű olyan dolgot csinálni, ami tetszik az embereknek.
hirdetés
Rebecca Black tudatában van annak, hogy szinte az egész világ ismeri a nevét, hiszen a Friday című számmal az internet legújabb sztárjává nőtte ki magát. Bár rengeteg negatív kritikát kapott, nem adta fel. Júliusban megjelent legújabb klipje My Moment címmel. Rebecca Black szeretné, hogy ne Friday-lányként tekintsenek rá, hanem énekesnőként.
„Szeretném, ha komolyan vennének, és nem csak egy vicces lánynak hinnének! Vannak álmaim és céljaim, addig nem nyugszom, amíg meg nem valósítom őket.”
„Ez az ipar nagyon kemény, nem könnyű olyan dolgot csinálni, ami tetszik az emberekeknek, de én minden egyes percét élvezem, a legnagyobbak közt szeretnék lenni. Díjakat nyerni, koncertekre járni. Megkaptam életem legnagyobb esélyét, hogy énekesnő legyek, nem szabad most hibáznom!” – tette hozzá.
Rebecca Black jó úton halad, hogy megvalósítsa álmát, hiszen jelölték az idei Teen Choice Awardson, méghozzá a Web Star kategóriában.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











