Kelly Clarkson visszatér
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő már meg is kezdte új dalainak felvételét, azonban nem akárhogy: Kelly nemrég bandát alapított.
hirdetés
Az énekesnő hatalmas sikereket ért el néhány évvel ezelőtt, majd karrierje hirtelen megtört. Kelly azonban újra munkába állt: nemrég stúdióba vonult, miután megalapította saját bandáját. A tagok, Jill Pickering és Kate Rapier nem idegenek számára, hiszen ők vokáloztak korábbi albumain.
Az Already Famous nevet viselő lánycsapat közös Twitter-oldalukon már be is számolt néhány projektről, és elmondták, alt és szoprán keveréke is megtalálható lesz a hangok közt.
„Négy évig közösen írtuk a dalokat, és úgy gondoltuk, ezúttal miért ne vehetnénk fel őket közösen?” – áll az egyik tweetben.
A lányok hozzátették, a dalok nem a megszokott Clarkson-féle könnyed számok lesznek, sokkal inkább egy teljesen más stílusé.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











