Witherspoon Európában töltötte nászútját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Reese Witherspoon és férje, Jim Toth úgy döntöttek, Európát választják úti célul a nászútjukon.
hirdetés
Reese és Jim márciusi egybekelése után sok hír felröppent a nászútjukat illetően, de a pár végül is Franciaország és Olaszország mellett döntött.
A friss házasok Positanóban töltöttek egy romatikus hétvégét, ahol – a kíváncsiskodók szerencséjére – a hotel dolgozói elárultak egyet s mást a párról. Az információk között volt, hogy az egyik legszebb lakosztályt kérte a sztárpár, melynek tengerre néző ablakai voltak. Estéik egyikét a La Caravella nevű étteremben töltötték, melynek tulajdonosa, Antonio Dipino is csak megerősíteni tudta, hogy a nászutasok között nagy a szerelem.
„Olyanok voltak, mint bármelyik nászutas pár. Le nem vették egymásról a szemüket, és folyton fogták egymás kezét. Szerelmesen suttogtak egymás fülébe, és szenvedélyes csókokat váltottak. Természetesen egymás etetése sem maradt el vacsora közben” – nyilatkozta Dipino.
Utolsó estéjüket Brunóban töltötték, ahol szintén hasonló véleménnyel volt róluk egy másik étterem-tulajdonos: „Tésztát és grillezett halat fogyasztottak borral – árulta el Ornella Amitrano, az étterem tulajdonosa. – Rögtön kiszúrtam, hogy friss házasok, mivel folyton egymást bámulták, és soha nem engedték el egymás kezét. Igazán édes látványt nyújtottak, lerí róluk, hogy nagyon szeretik egymást.”
Reese és Jim a napokban érkezett Párizsba, ahová a feleség gyermekei, Ava és Deacon is elkísérték őket.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











