Miley Cyrus elárverezi turnéruháit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miley Cyrus az utóbbi időben több jótékonysági rendezvényen is részt vett. Talán tisztázni akarja lázadó, rosszkislányimidzsét?
hirdetés
Miley Cyrus, mióta befejeződött latin-amerikai turnéja, a Gypsy Heart Tour, sokat jótékonykodik. Egyre nagyobb és nagyobb téteket ajánl fel, hogy segítsen a hátrányos helyzetű gyermekeken, a földrengés és árvíz sújtotta területeken.
Miley-t szinte az egész világ lázadó tiniként ismeri, hiszen öltözéke sokszor hiányos, és provokatív képek is előkerültek már róla, sőt, tavaly még videót is láthattunk, ahogy Miley éppen vizipipázik.
A közel 19 éves tinisztár nem beszélt arról, hogy szeretne változni, csupán bocsánatot kért rajongóitól a rossz példamutatásáért. Úgy tűnik, hogy az adományozással szeretné elfedni azt a rossz lányt, akit kívülről látnak benne az emberek.
Miley nemrég részt vett a Make a Wish Alapítvány rendezvényén, ahol beteg, hátrányos helyzetű gyermekekkel találkozott. Szintén részt vett egy michigani eseményen, a Kids Kicking Canceren is, ahol szintén gyermekeknek segíthetett. Tegnap pedig kiderült, hogy Miley a „Cigányszív Turné” alatt viselt holmijait eladja, és a bevételét a két földrengés sújtotta iskolának adományozza a Star4Kids Alapítvány jóvoltából.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











