Készülőben az új A Friend in London dal!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az A Friend in Londont a magyarok többnyire a 2011-es Eurovíziós Dalversenyből ismerhetik, ahol hazájukat, Dániát képviselték New Tomorrow című dalukkal.
hirdetés
A négytagú együttes 2005-ben alakult, miután az énekes, Tim Schou megnyert egy fiataloknak szervezett karaokeversenyt Dániában. Innentől kezdve nem volt megállás Tim, Aske, Esben és Sebastian számára. Felvették az A Friend in London nevet, majd kiadták első kislemezüket Thoughts of a Boheme címmel. 2009 júniusában felléptek a torontói NXNE fesztiválon, ahol kanadai ismertségre tettek szert.
2011-ben megnyerték New Tomorrow című dalukkal az Eurovíziós Dalfesztivál dán előválogatóját, a Dansk Melodi Fesztivált, amellyel elnyerték a lehetőséget, hogy ők képviselhették hazájukat az Eurovíziós Dalversenyen. Düsseldorfban sem okoztak csalódást, ott végül az 5. helyen végeztek.
Most pedig, úgy tűnik, érkezik egy új szerzemény. A hírt, miszerint megkezdik az új dal felvételeit, maga Tim jelentette be Twitter-oldalán.
„Felveszünk egy dalötletet. Rólatok, srácok :) KOMOLYAN! És ez egy szerelmes dal. Hahaahah...”
Első üzenetéből még nem lehetett sokra következtetni, de Tim később újra tweetelt.
„OK, srácok – Írtam egy új dalt, aminek ROCKET a címe, és fel is vettük. Ez rólatok szól. Mit teszel, ha szerelembe esel!”
Az együttesnek még nem készült albuma, de a dalok szépen gyűlnek, így hamarosan kiadhatják első nagylemezüket.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











