Rajongókkal készített klipet a Gloriana
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gloriana elkészítette vadonatúj videoklipjét Wanna Take You Home című dalához. A kisfilm az Access Hollywood weboldalán debütált a szerdai nap folyamán.
hirdetés
A Gloriana március 8-án jelentette meg Wanna Take You Home című új kislemezét, amelyhez most elkészült a hivatalos videoklip. A kisfilm – akár a dal – vidám hangulatot áraszt, ami nemcsak a nyári időszakban készített történet miatt érdekes, hanem azért is, mert a zenekar rajongóit szerepeltette a videóban.
A szereplőket e-mailben való jelentkezés alapján választották ki, és az előzetes próbákra a júniusban tartott CMA-fesztivál egyik VIP-sátrában került sor. A jeleneteket pedig pár nappal később – ám szintén júniusban – forgatták le.
A Wanna Take You Home videoklipje a szerdai napon debütált az Access Hollywood oldalán, nem sokkal később pedig az együttes hivatalos YouTube-csatornáján is helyet kapott.
A dal egyébként Cheyenne, Rachel, Mike és Tom idén megjelenő második nagylemezének előfutára. Az új albumról már annyit tudni lehet, hogy megkezdték a lemezek gyártását, így talán még ezen a nyáron kezünkben tarthatjuk az új korongot, amely a zenekar szerint még jobb lesz, mint az elődje.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











