Leighton szeretne az éneklésre koncentrálni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gossip Girl sztárja már régóta szeretné megmutatni, hogy a színészkedés mellett az énekléshez is ért, és ezért az utóbbi időben meg is tett mindent.
hirdetés
Leighton Meester első videoklipje a Robin Thicke-kel közös Somebody to Love című számhoz készült 2009-ben. Később közreműködött Cobra Starship számában, majd a Country Song című filmben hallatta a hangját. Azonban idáig inkább film- és sorozatszerepeire koncentrált.
A 25 éves színésznő szeretné új oldaláról is megmutatni magát, ezért egyre több élő koncertet vállal. A fellépéseken Leighton élő akusztikus zenekar kíséretében énekel, és pár szám erejéig ő is kezébe veszi gitárját. Emellett éppen új albumán dolgozik, ami reményei szerint minél hamarabb, még az év végéig megjelenik. Leighton azt is elárulta, hogy a 3 hónapos európai útja alatt rengeteg új dalt írt, és ezek is hallhatóak lesznek majd a lemezen. Eközben azonban szeretné, hogy az emberek bepillantást nyerjenek abba, amit csinál.
Leigh az éneklés mellett a színészetet sem hanyagolja, éppen a Magyarországon is forgatott Monte Carlo című filmjét népszerűsíti, és gőzerővel dolgozik az I Hate You, Dad című filmen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











