Lady Gaga adakozóktól sikkasztott?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az extravagáns énekesnő ellen pert indított egy ügyvédi iroda, mert úgy véli, a japánoknak szánt adomány jelentős részét elsikkasztotta.
hirdetés
Lady Gaga örömmel segít bárkinek, legyen szó katasztrófa áldozatairól, vagy a melegek jogairól. A botrányhősnő a japán földrengés után nem sokkal arra szólított fel mindenkit, hogy adakozzon és segítsen, ahol csak tud. Gaga ennek érdekében piacra dobott egy karkötőt, amit bárki megvásárolhatott, és ezáltal támogatta a károsultakat.
Egy ügyvédi iroda azonban pert indított az énekesnő ellen. A képviselők azt állítják, hogy a művésznő figyelemre méltó összegeket tulajdonított el az adakozók pénzéből.
„Azért pereljük Lady Gagát, hogy visszaadja azt a pénzt, amit a jótékony célú vásárlások során saját magának megtartott” – nyilatkozta Ari Kresch ügyvéd.
Az ügyvéd iroda úgy véli, hogy a „We Pray for Japan”-karkötőkért túl nagy szállítási díjat számoltak fel, mivel a karkötő öt dollárba került, de a szállítási költség négy dollárt tett ki, s a forgalmi adót még bele sem számoltuk! Az ügyvédek azt gondolják, hogy a tarifát eltúlozták, és az így befolyó pénzből egy szép rész Gaga zsebébe került.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











