Amy Winehouse mégsem lép fel a Szigeten
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amy Winehouse mégsem lép fel a Sziget Fesztiválon. Ennek oka, hogy a napokban részegen koncertezett.
hirdetés
Amy Winehouse a napokban egy belgrádi koncertjén részegen ment fel a színpadra, ahol nem viselkedett sztárhoz méltóan. A nézők sem örültek annak, hogy akire kíváncsiak voltak, a színpadon mezítláb járkál, leül, és még a szövegét is elfelejti.
Amy e húzása miatt a menedzsmentje úgy döntött, minden fellépését lefújja, mert szerinte nem áll készen arra, hogy koncertezzen.
„A sajtóban nagy hírt kapott belgrádi koncert után rögtön állásfoglalást kértünk Amy ügynökségétől a Szigettel kapcsolatban. A hétfői válaszlevelükben még azt írták, egyelőre minden megy az eredeti megállapodás szerint, kedden azonban valamennyi tervezett koncertet lemondtak” – mondta el Gerendai Károly, a Sziget főszervezője az MTI-nek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











