Tóth Gabi: „Rákos vagyok”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tóth Gabi már régebben is küzdött súlyos betegségekkel; most a máján találtak foltokat. Az énekesnő az RTL Klub reggeli műsorában beszélt betegségéről, és azt mondta, a lelkét teszi felelőssé.
hirdetés
A fiatal énekesnő, aki nemrég jelentette be, hogy férjhez megy, az RTL Klub Reggeli műsorának egyik rovatában, a Csak csajokban mesélt jelenlegi betegségéről.
„Én sajnos megtapasztaltam, hogy lelki okai vannak a betegségeknek, 17 éves korom óta tele voltam cisztákkal, jóindulatú elváltozásokkal. Tavaly pedig a májamon találtak egy nagyon nagy, kilenccentis daganatot, és rettentően megijesztettek vele. Az egyik orvos azt mondta, hogy rákos vagyok. Senkinek nem kívánom azt az érzést” – mondta.
Arról is mesélt, hogy rájött, miért történt ez. Ugyan először megrémült, később belátta, hogy nagyon is önmarcangoló típus. Utánanézett, hogy spirituálisan mi lehet a betegség oka. A májról azt tartják, hogy harag és düh társítható hozzá, így már világossá vált számára, hogy miért alakult ki nála a daganat.
„Egy FNH nevű elváltozást diagnosztizáltak nálam, ez egy jóindulatú elváltozás, amit ultrahangos vizsgálattal is nagyon nehezen vesznek észre a szervezetben, mert tünetei sincsenek. Szerettek volna májtranszplantációt elvégezni rajtam, de szerencsére adtak három hónap gondolkodási időt. – magyarázta, majd leszögezte, hogy nem akar műtétet, ugyanis nem hisz abban, hogy műtéttel megoldódna a probléma, abban viszont igen, hogy agykontrollal meggyógyulhat. – Ez idő alatt több orvoshoz is elmentem, és örülök, hogy nem mentem bele a műtétbe. Ha alávetettem volna magam ennek, akkor az is elképzelhető, hogy többé nem énekelhettem volna. Most ott tartok, hogy nem akarok műtétet és hiszem, hogy meggyógyulhatok.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











