Wilmer Valderrama megerősítette a szakítást
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato egykori kedvese a megannyi találgatás után végre kimondta, hogy különváltak útjaik.
hirdetés
Wilmer Valderrama egy közelgő filmnek, a Larry Crowne-nak lesz az egyik főszereplője. Ennek kapcsán beszélgetett vele a HollywoodLife.com a Critics Choice Television Awards-on. Beszélt készülő filmjéről, és megemlítette azt is, hogy már nem randiznak Demi Lovatóval.
Mikor feltették a kérdést, ami mindnyájunk fejében keringett, Wilmer egyszerűen ennyivel válaszolt: „Épp nem randizok senkivel. Tényleg szingli vagyok!”
Ez persze azt jelenti, hogy Demi Lovato ismét szabad préda, s még senki sem tudja, melyik hollywoodi szívtipró lesz a következő, akivel összeszűri a levet.
Demiről nem sokat mesélt, ám másik kolléganőjéről, Julia Robertsről annál többet. Arról áradozott, hogy amikor Julia megjelenik, olyan, mintha a napsugár jelenne meg a szobában, s szerinte Julia jelenti a szépséget.
Arra a kérdésre, milyen volt a Tom Hanks–Julia Roberts párossal együtt dolgozni, Wilmer csakis a legjobbakat tudta felelni. Ezek mellett nagyon illedelmes volt: az Azok a 70-es évekbeli partnerének, Ashton Kutchernek sok szerencsét kívánt következő produkciójához, a Két pasi meg egy kicsihez is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













