Barna Zsombor szakított a barátnőjével
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A népszerű szappanoperában Illés Pétert alakító Barna Zsombor a közelmúltban úgy döntött barátnőjével, hogy különválnak az útjaik.
hirdetés
A 20 éves színész két évig tartó párkapcsolata nemrég ért véget – kedvesével közösen döntöttek úgy, hogy kapcsolatuknak ennyi volt. Zsombor azt hitte, könnyebb lesz a szétválás, mégis megviselte őt. A színész egyébként boldogan emlékszik vissza a barátnőjével eltöltött hosszú időre. Mikor szünetei voltak a stúdióban, bement hozzá barátnője, és az összes szabadidejüket együtt töltötték.
„Nagy szerelem volt a miénk, mégis elmúlt. Azt hittem, sokkal könnyebben megy egy igazi elválás. De amikor tudatosult bennem, hogy többé nem lesz mellettem az a lány, akit szerettem, iszonyatos érzések kerítettek hatalmukba” – mesélt a Bogival töltött időről és a vele való szakításról a Barátok Közt Petije.
Bevallása szerint a tűz egyik napról másikra aludt ki, és egyszer csak azt vették észre, hogy nem várják a randijaikat, és nem dobja őket fel.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











