Panaszkodnak Reese Witherspoon szomszédjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő szomszédjai egyre többet panaszkodnak Reese háziállatai miatt. A színésznő egy farmot birtokol Kaliforniában, s a szomszédok nem bírják Witherspoon új kedvencei, a szamarak folytonos bőgését.
hirdetés
A Vizet az elefántnak című film színésznője nagy állatbarát. Ezt bizonyítja, hogy farmot birtokol Ojaiban, Kaliforniában. A farm körül élők elmondása szerint Reese túlságosan elragadtatta magát, és egyre több állatot hoz a farmjára. Legutóbb pár szamárral bővült a színésznő otthona, melyek bőgését ki nem állhatják a szomszédok.
„Annyira rossz a sok zaj, hogy néhány lakos levelet is küldött Reese-nek. – nyilatkozta a forrás az US Weeklynek, aki hozzátette, a színésznő a szamarak ellenére kedves és építő tagja közösségüknek, s nincs elszállva a sikereitől. – Nem biztos, hogy Reese tudja, milyen hangosak a szamarai, ugyanis nem sokszor jár ki, főleg, ha forgatása van.”
Witherspoonnak nem lehet felróni szeretetét, ugyanis befogadott már csirkéket, sertéseket és kecskéket is, 2009-ben pedig 1200 dollárt fizetett egy törött lábú madár meggyógyítására.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











