Gwen Stefani véget vet szólókarrierjének
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gwen Stefani szerint nem fog többé szólólemezt kiadni, jövője a No Doubté.
hirdetés
Hivatalos közlemény alátámasztotta azt, amit a rajongók már régóta sejtettek. A 42 éves énekesnő felhagy szólókarrierjével, a jövőben már csak a zenekarával, a No Doubttal szeretne foglalkozni.
Gwen 2004-ben jelentkezett először szólólemezzel, amely a Love. Angel. Music. Baby. címet kapta. A korong hatalmas siker volt világszerte, Magyarországon is aranylemez lett. A folytatásra két évet kellett várni, amikor elkészült a The Sweet Escape. Ezek után az énekesnő szülési szabadságra vonult. Két éve merült fel az ötlet, miszerint a No Doubt újra összeáll.
A minap Gwen kifejtette, hogy abbahagyja sikeres szólókarrierjét: „Ez csak egy pillanat volt az életemben, amely egy kicsit tovább tartott. Most minden úgy működik, ahogyan kell.”
A No Doubt visszatérő lemezeinek munkálatai már tavaly elkezdődtek, mindössze idő kérdése, hogy mikor hallhatjuk az új dalokat. A banda első lemeze éppen 10 évvel ezelőtt jelent meg, legsikeresebb daluk a Don't Speak volt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











