Megjelent Ellie White legújabb kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miután a Nu te mai caut című dal hónapokon át vezette a romániai slágerlistákat, Ellie White most szólókarrierje második kislemezével jelentkezik.
hirdetés
A román énekesnő ezúttal angol nyelvű dallal rukkolt elő, melynek a címe: Power of Love. Ellie így nyilatkozott róla: „Úgy éreztem, ebben a dalban is szerelemről kell énekelnem, hiszen itt talál igazán magára az ember, szárnyakat ad, és segít legyőzni minden akadályt. Szívesen dolgoztam együtt Laurențiu Duță zeneszerzővel, aki nagyszerű ember.”
A dal debütálásának alkalmából Ellie elindította a Power of Love – A szerelem ereje elnevezésű kampányt is, amelynek célja a szerelem minden formájának dicsőítése. A Facebookon meghirdetett kampány május 18-ától június 19-éig tart. A dalhoz videoklip is keszül, melynek forgatására ebben a hónapban kerül sor.
Elena Baltagan öt évig volt a DJ Project énekesnője, ám 2009 augusztusának végén bizonyos nézeteltérések miatt megvált az együttestől, és azonnal szólókarrierbe kezdett. Megváltoztatta külsejét, és felvette az Ellie White művésznevet. Első dalával, a Sweetest Kinddal máris nagy sikert aratott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











