Ma került a boltokba Andrea Corr új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Négy évet kellett várni Andrea Corr új lemezére. Az album speciális, duplalemezes kiadásban is kapható, melyhez DVD is jár. A korong interjúkat, klipeket, studiófelvételeket, koncertrészleteket és fotókat is tartalmaz.
hirdetés
A Corrs indulása óta eltelt 16 év alatt több mint 30 millió lemez került eladásra. Azt gondolhatnánk, hogy már mindent tudunk Andrea Corr-ról. Az ébenfekete hajú gyönyörű énekesnő, kinek hangja kristálytiszta és végtelenül hajlékony, május 30-án új szólóalbummal jelentkezett.
Az új korong meghallgatása közben Andrea eddigi életműve teljesen más hangsúlyt kap. A lemez meglepően másnak és újszerűnek hat; az újjászületés jelző sem tekinthető túlzásnak ebben az esetben. Az új albummal Andrea megnyitotta kreativitásának tárházát, és felfedte rejtett kincseit, veleszületett tehetséget a lírikus történetek előadásához, és a hangot, mely a legkevésbé sem nevezhető unalmasnak vagy gyengécskének, hiszen sokkal közelebb áll egy igazi díva adottságaihoz. Mind a 11 dal Andrea zongoráján született meg, és olyan sokoldalúságról tesz tanúságot, amely egy modern művész esetén nagyon ritka.
„Számomra a zene mindig is sokkal inkább a zenéről szólt, mint az éneklésről – magyarázza. – Szeretem a történet köré épülő dalokat olyan előadóktól, mint Neil Young és Simon & Garfunkel, mert ezek a dalok elrepítenek különböző helyekre” – mondta Andrea.
Az album első kislemeze és klipje a Tinseltown In The Rain című dal lett.
Andrea Corr – Tinseltown In The Rain
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











