Brad Pitt készen áll a házasságra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A páros nemcsak hat gyereket nevel közösen, de ugyanennyi ideje élnek együtt. Pitt a házasságot fontolgatja.
hirdetés
Brad Pitt és Angelina Jolie 2005 elején vállalták fel kapcsolatukat, s mára nyolctagúvá bővült a család. A hírek szerint a gyerekek miatt „kénytelenek” összeházasodni, mivel folyamatosan az esküvő van náluk terítéken.
„A gyerekek folyamatosan erről beszélnek, és egyre többet jelent nekik. Erre mindenképpen tekintettel kell lennünk – árulta el a színész az USA Weekendnek, aki hozzátette, rendkívül szabad szellemű családban élnek. – Ha a hét minden napján a gyerekeiddel vagy, uzsonnát készítesz nekik, és ráveszed őket a fogmosásra, egy idő után nem kereshetsz kibúvót, mindent közölnöd kell velük. Ha azt mondjuk nekik, hogy anya és apa kettesben szeretne lenni egymással, megértik, és mosolyognak rajta.”
Bár a páros korábban azt nyilatkozta, csak akkor házasodnak össze, ha mindenki számára legális lesz – tekintettel a homoszexuálisokra –, úgy tűnik, ezúttal megváltozott a véleményük.
Amellett, hogy Brad és Angelina az esküvő gondolatával játszanak, örömmel fogadnának örökbe újabb gyermeket – eltekintve attól, hogy nehezen bírják a hat csemete nevelését, s ezért Pitt szülei a családhoz költöztek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.













