Caramel és Trokán Nóra az Év Duett párosa
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nagy Duett című műsor 8 héttel ezelőtt indult a TV2 műsorán. Tegnap megszületett az eredmény, miszerint az Év Duettje címet Nóra és Caramel nyerte el.
hirdetés
Tegnap este zajlott A Nagy Duett című műsor fináléja. A még versenyben lévő három pár (Iszak Eszer és Éder Krisztián, Peller Mariann és Bereczki Zoltán, Trokán Nóra és Molnár Ferenc) két-két produkciót adtak elő, és a zsűri pontozott. A harmadik helyen az Iszak–SP páros végzett, ezután még egy-egy, a nézők által kiválasztott kedvenc dalt kellett előadniuk a bentmaradt párosoknak.
Időközben fellépett még Király Viktor, Király Ben és Király Linda, valamint egy fantasztikus duettet adott elő Kökény Attila és Miklósa Erika is. Eközben mindvégig a Peller–Bereczki páros vezetett, a fantomképeket az adás végéhez érve pár pillanatra felfedték. Ekkor a nézőknek még 3 perc állt rendelkezésükre, hogy szavazzanak, és ekkor megfordították az állást: Trokán Nórák nyertek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











