Kiszivárgott az Arctic Monkeys új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Arctic Monkeys júniusban megjelenő Suck it and See című negyedik stúdióalbumára lassan három éve várnak a rajongók, az viszont senkit nem lepett meg, hogy az interneten akár már most meg is hallgathatjuk az összes friss alkotást.
hirdetés
Ha azt mondanánk, hogy nem gondoltunk erre, akkor hazudnánk. Várható volt, hogy néhány ügyes – és illegális – módszer bevetésével hetekkel a megjelenés előtt belehallgathatunk az Arctic Monkeys új albumába. A kérdés csak az: ki nem tudta volna már megvárni azt a három hetet? A helyes válasz: az összes rajongó.
Pár napja a YouTube-ot elárasztották a Suck it and See-ről frissen érkezett dalok. A számoknak kis ideig örülhettünk: a Domino Records a legtöbb videót töröltette, néhány szemfüles rajongó azonban csaknem az összes számot meg tudta hallgatni, és úgy tűnik, akadtak még „rejtett aranybányák”: Ha ügyesen keresünk, meg is találhatjuk az albumot egy-egy YouTube-fiókon.
Meglehet, hogy a rajongók végre azt kapják, amire olyan régóta vártak. Az album telis-tele van slágergyanús dalokkal – gondoljuk csak a már megklipesített Brick By Brickre vagy a Don't Sit Down, 'Cause I've Moved Your Chairre. A kiadatlan dalok közül elég két „nagy húzót” említeni: ha egyszer meghallgatod a Reckless Serenade-et vagy az erősen Humbug-fertőzött Library Picturest, biztosan beléjük szeretsz.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a Piledriver Waltz Alex Turner által egyedül előadott változata mekkora sikert aratott, a feldolgozás pedig tuti bejövős azoknak, akik az eddigi összes albumért oda- és visszavannak.
Akad még egy újdonság: ez az első alkalom, hogy a fiúk egy dalról neveznek el albumot. A korong hihhetetlenül fantáziadús borítója pedig fent látható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











