Depp nem sietteti az ötödik részt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Johnny Depp úgy érzi, a Karib-tenger kalózai negyedik részének bemutatása után egy ideig pihentetniük kell az ötödik részt, illetve annak forgatókönyvét.
hirdetés
Johnny Depp már többször is elmondta, bármikor szívesen belebújna Jack kapitány bőrébe, így a negyedik rész bemutatása után tervei között szerepelt az azt követő részek leforgatása is. Most azonban változtak az elképzelései: egyáltalán nem sietteti a folytatást.
„Nem szeretném most azonnal leforgatni és elkészíteni 2012-re a filmet. Nem akarom siettetni, mivel szeretném, ha olyan különleges lenne a forgatókönyv, amilyen különleges számomra maga a film. Nem akarok összecsapott munkát” – nyilatkozta Depp a Hollywood Reporter magazinnak.
A Kalózok harmadik epizódja, A világ végén nem szerepelt túl jól a kritikusok szemében, így nem véletlen, hogy a színész egy ügyesen kidolgozott munkát szeretne rajongóinak adni. Az Ismeretlen vizeken premierjére már a hazai rajongóknak sem kell sokat várniuk, hiszen május 19-étől vetítik a mozik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











