Alekosz lett a Való Világ 4 győztese!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Végre lezajlott a Való Világ 4 című magyar valóságshow várva várt fináléja Alekosz, Éva és Jerzy között. Először Éva esett ki, majd Jerzy maradt le 44 százalékkal az okostojás mögött.
hirdetés
A Való Világ 4 legutolsó párbaja, a finálé vasárnap 7 órai kezdéssel izgalmakban gazdag estét tartogatott a nézők számára. A műsor Tóth Gabi és Ádok Zoli előadásával kezdődött, akik elénekelték a főcímdal hosszú változatát – ezután több koncertet is végignézhettünk a show alatt, többek között Delhusa Gjonét, illetve VV Béci, Vastag Csaba és Király L. Norbi új dalait. A két műsorvezető, Sebestyén Balázs és Lilu elegáns ruhában köszöntötték a nézőket, így kezdetét vehette a végső harc.
Miután a három finalista – Alekosz, Éva és Jerzy – kiértek a stúdióba, fantomképeket láthattunk, melyek alatt 22:35:43%-os arány állt. Mint kiderült, a törtető Éva állt az első helyen, így ő a 22%-ával búcsúzott elsőként a játéktól. A VV4 harmadik helyezettje – a nők közül az első – könnyes szemekkel búcsúzott. A szőke lány azt mondta, számított már rá, hogy nem nyeri meg a játékot. Egy hangos „szavazzatok Alekoszra!” felkiáltással lépett ki az „utca” feliratú ajtón.
Eztuán, amint Alekosz és Jerzy visszatértek a villába – ahol beültek a tévé elé, és a kanapén próbáltak megnyugodni –, már nem kellett sokat várni a végeredményre. Az eredmény 56:44% lett Alekosz javára, aki felugrott a kanapéról, és örömében rohangálni kezdett.
Nagy Alekosz így a főnyereménnyel távozott a villából: egy Corvin sétányon található lakás és egy Chevrulet Cruze tulajdonosa lesz, évente havi egymillió forintot fog kapni, illetve másodmagával elmehet egy Maldív-szigeteki körutazásra. Ennyit kapott a 165 napos bezártsága után, az első lakók ugyanis 2010. november 24-én költöztek be, így a Való Világ-szériák eddigi leghosszabbika volt a negyedik évad. A szereplők létszáma is itt volt a legnagyobb: Alekosz nem kevesebb mint 15 embert győzött le akkor, amikor megnyerte az egész játékot.
A ma esti BeleValóVilág című műsorban fog kiderülni, hogy Alekosz igent mond-e arra a felkérésre, amit Benkő Dániel feleségkereső műsorának példájára kezdtek el készíteni számára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











