Chiaki hangja az új Yakuza játékban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyönyörű Japán színésznő helyet kapott a Yakuza 4 PlayStation-játék karakterhangjai között.
hirdetés
Chiaki Kuriyama neve leginkább a Kill Bill című, Quentin Tarantino által rendezett filmből lehet ismerős, amelyben Gogo Yubari, a gonosz oldalon álló Lucy Liu által megformázott karakter egyik testőrét alakította. Azt már kevesebben tudják, hogy énekesi karrierjét is fényezgeti – mi több, nemrég jelent meg legújabb videoklipje – a gyönyörű lány, aki nem mellékesen Japánban keresett modell is.
A színésznő, most csatlakozott a Yakuza: Of the End stábjához, amiben Misuzu Asagi hangját kölcsönzi majd. Elmondása szerint már régóta rajong a PlayStation-ös játéksorozatért, és kimondottam boldog, hogy ő is részt vehet benne. Emellett azt is nagyon várja, hogy ne csak a hangját adja az egyik karakternek, hanem róla is formázzanak egy játékost, és azt irányíthassa majd a játékban.
Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a szép, bociszemű modell hangját adja egy-egy karakternek: korábban például a Resident Evil 5- és a PlayStation 3-ráklámokban is tiszteletét tehette. A Yakuza mellett olyan nagy nevű PlayStation-játékokat imád még, mint a Zelda vagy éppen az Ace Attorney.
Ha az Of The End valamikor nálunk is megjelenne, akkor biztosan mi is hallhatjuk hangját; a Yakuza 3-ban megmaradt az eredeti japán szinkron.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











