Új albummal jelentkezik az Ocho Macho
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szombathelyi zenekar soron következő albuma hamarosan napvilágot lát Online a világ címmel. A srácok egy interjúban beszéltek a rajongóikról, a lemezről és a koncertekről is.
hirdetés
A Savaria Fórum által készített interjú szerint a fiúk május végén szeretnék az új albumot bemutatni a közönségnek, természetesen Szombathelyen, a zenekar szülővárosában.
A 8 tagú együttes frontembere, Kirchknopf Gergő a következőket mondta a koronggal kapcsolatban: „Hírlevelet küldtünk a rajongóinknak, akiket a világhálón keresztül tájékoztatunk a zenekari újdonságokról. így az új, május elején megjelenő albumról is, amely nagyon »Ocho Machó-s« lett, azaz huppan, pörög, elvisz nyugisabb vizekbe, majd ismét beindul. Valahol egy második, különálló nagylemez, miközben mégis az El mundo fantástico folytatása. Zeneileg érettebb anyag lett, amit már keveretlenül is imádunk. A dalok sok pozítivuma mellett megmutatjuk a net, a netezés másik oldalát is. De erről többet majd a lemez megjelenése után.”
A lap értesülései szerint a banda augusztusig be van táblázva koncertekkel. Erről is beszélt a két tag, Szalai Márton basszusgitáros és Kirchknopf Gergő énekes: „Szerencsére már koncertszervező cég intézi a fellépéseinket. Ők a nap 24 órájában Gergővel állnak kapcsolatban" – mondta Marci. Majd Gergő hozzátette: „Nyolcból hat évig a koncertek szervezését egyedül csináltuk. Ezt a terhet levették a vállunkról, ezáltal profibbá vált a dolog, mert nekünk csak a zenéléssel kell foglalkoznunk.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











