VV4: a gyengének tartott Jerzy legyőzte Bécit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A ma esti párbaj Béci és Jerzy között dőlt el. A fődíj megnyerésére Jerzy kapott egy újabb esélyt, így az egyébként potenciális győztésként kikiáltott Béci búcsúzott a játéktól.
hirdetés
Ma, azaz vasárnap este 8 órakor köszöntötte a villalakókat az RTL Klub stúdiójából Sebestyén Balázs és Lilu, hogy bejelentsék, hamarosan kezdetét veszi a párbaj a két kiválasztójelet kapott Béci és az ő kihívottja, Jerzy között. Az utóbbi játékosnak ez az első párbaja, ezért Balázs meg is jegyezte, hogy még nem tudhatjuk, milyen erős a „szépfiúk” kategóriában bekerült srác – pedig a játékosok közül mindenki gyengének tartja. Ezzel szemben Béci már harmadjára ment „harcba”.
Már a párbaj elején kisebb konfliktus alakult ki az ellenfelek között azzal kapcsolatban, hogy Béci nem azt a személyt hívta ki, akit a játékon kívül szeretett volna látni, hanem azt, akit a leggyengébbnek tartott. Ezzel Jerzy szerint elveszítette az emberségét, hiszen ő – állítása szerint – sosem hívná ki a barátját csak azért, hogy ne essen ki. De Béci szerint ez egyéni játék, barátkozni nem a végjátékban kell, így az effajta taktika megengedett. Az utóbbi időben egyébként gyakran választottak ilyesféle taktikát a játékosok – bár Szandika Bécit, Gombi pedig Alekoszt csupán abból a szándékból hívta ki, hogy mindenképp saját magukat ejtsék ki a Való Világból.
Először közel 30:60%-ra vezetett Béci – ezek a számok jócskán megváltoztak a pár perces, bevágott szünet alatt, méghozzá 45:55%-ra, de még mindig Béci vezetett. Ezután beszélgetések következtek, bejátszottak néhány videót a párbajozók villabeli kapcsolataiból, majd újra feltárták a fantomképeket. Az állás megfordult: most 55:45%-ra Jerzy állt győzelemre. Úgy tűnik, az „Olivér mozgalma Alekoszért” elnevezésű Facebook-oldalon kezdeményezett stratégiát komolyan vették a lájkolók, és a műsor alatt zúdították be a szavazataikat, hogy Béci a végén nagyon meglepődjön.
A végleges százalékarány 46:54% lett, így tehát a villalakók által leggyengébbnek gondolt először párbajozó Jerzy legyőzte a legerősebbnek kikiáltott Bécit. Jerzy alig hitte el a végleges arányt, és kiabálva, boldogan ment vissza a villába.
„Úgy gondolom, hogy ezt a sors akarta így. Így kellett lennie, én ezt megértem és felvállalom, ezért nem fogok a Jerzyre haragudni. Én ezt már mondtam: akárki is megy vissza a párbajról, nagy esélye lesz a végleges győzelemre is. Sok sikert kívánok neki!” – mondta búcsúzóul Béci, aki bevallotta, hogy nem számított arra, hogy ezen a párbajon fog kiesni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.











