Gábor Zsazsa férje gyereket akar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gábor Zsazsa már 94 éves, ennek ellenére férje, Frederic von Anhalt azt szeretné, ha lenne egy közös gyermekük. A herceg szerint ennek nincs semmi akadálya.
hirdetés
Gábor Zsazsa mindig szeretett volna egy kisbabát jelenlegi férjétől, Frederic von Anhalt hercegtől. Ez akkor került legelőször szóba köztük, amikor 25 évvel ezelőtt egybekeltek. A férfit most le sem lehet beszélni a tervéről, csak erről beszél: „Már meg is találtam a megfelelő petesejtdonort, jövő héten el is kezdődik a procedúra” – mondta a herceg, a tények pedig a színésznő 64 éves lányát, Francesca Hiltont teljesen ledöbbentette.
Anhalt elmondta, hogy azt sem tartja kizáró oknak, hogy Zsazsa már nem fogja tudni felnevelni a kicsit: „Nyugdíjas vagyok, majd én gondját viselem a babának.”
De nem csak azért akarja a bébit, hogy közös gyermekük legyen: neje szerint fontos, hogy valaki továbbvigye a Gábor vezetéknevet. A színésznő egyetlen lánya második férje nevét viseli.
Zsazsa kezelése egyébként rengeteg pénzt elvisz – a herceg több interjúban is kitért a részletekre –, azonban Fredericet ez sem akadályozza meg abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket: „Fontos, hogy mindig legyen miért élnünk! Ha a feleségem meghal, nekem nem lesz miért élnem” – fűzte hozzá Anhalt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











