VV4: visszaköltözik a villába Olivér
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hogy a versenyből már hetekkel ezelőtt kiesett, Bécivel való párbajából vesztesen hazatérő Olivér mégis visszaköltözik a villába. Eddig nem volt biztos, de az egyik szórakozóhely dolgozója véletlenül elszólta magát.
hirdetés
Mint ahogy azt már korábban hírül adtuk, a nézők szerint Olivér hiányzik a legjobban a villából, és akár vissza is költözhet. Sebestyén Balázs, a Való Világ egyik műsorvezetője a szavazás indításakor és a végeredmény kihirdetésekor már célozgatott arra, hogy később még jelentősége is lehet az internetes voksolásnak, amit Olivér nyert meg rendkívül nagy fölénnyel, 59 százalékkal.
Ez még önmagában nem is jelentene semmit, ha a Club Passion nevű szórakozóhely a Facebook-oldalán nem közölte volna még a szavazás előtti délutánon az alábbi szöveget, pénteki programjukat reklámozva: „Olivér nálunk tölti utolsó óráit, mert szombaton újra beköltözik a VV falai közé!!!” A bejegyzést már eltávolították természetesen, de az azóta is kering az interneten.
Dobsi Adrienn, a műsor sajtóreferense így nyilatkozott a Bors kérdésére: „Laci helyére nem megy be játékos, de természetesen nincs kizárva, hogy esetleg vendég érkezzen a bentlakókhoz, ahogy erre már volt korábban számos példa.”
Olivér nem cáfolta, de nem is erősítette meg a dolgot, a Borsnak a villába visszavágyó szívvel nyilatkozott. „Szívesen bemennék, ha erre kérnének, de csak azért, hogy kicsit feldobjam a társaságot, főleg Alekoszt és Évát. Visszahoznám azokat az időket, amikor halálra röhögtük magunkat. Látom a barátaimon, hogy rájuk férne a vérfrissítés, kicsit le vannak lakva. Megtisztelő a nézőktől, hogy engem hiányolnak.”
Hogy Olivér tényleg beköltözik-e a villába, bizonyára hamarosan kiderül – ha előbb nem is, szombaton mindenképp.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











