Julianne Moore orvos szeretett volna lenni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bájos színésznő kacérkodott az orvosi pályával is, hiszen kötelességének érzi, hogy segítsen másokon.
hirdetés
Julianne Moore számtalan nagyszerű alakítást tudhat maga mögött, mégsem színésznőnek készült. Fiatal korában ugyanis szívesebben lett volna orvos, hogy megmenthesse mások életét.
„Nem állt szándékomban színésznőnek menni, bár iskola után mindig játszottam a színjátszókörben. Volt egy tanárom, aki azt mondta, hogy meg kellene próbálnom a színészetet, de én akkoriban azt terveztem, hogy orvos leszek. Még most is gyakran elgondolkodom azon, miért nem lettem doki, hiszen szeretnék segíteni az embereken, és úgy érzem, valamilyen szinten ez kötelességem” – mesélte egy interjúban a színésznő, akit legközelebb A gyerekek jól vannak című filmben láthatunk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











