Jake Gyllenhaal örülne a Bourne-szerepnek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Előfordulhat, hogy Jake Gyllenhaal veszi át Matt Damon helyét a következő Bourne-filmben, melynek nemsokára kezdődik a szereplőválogatása.
hirdetés
Tavaly októberben derült ki, hogy a készülő Bourne-filmben Matt Damon már nem fog szerepelni, sőt, az általa alakított karakter is a homályba vész. Az ígéretek szerint a közelgő negyedik rész teljesen új történetszálon fog futni, és a szereplők válogatása még csak most kezdődik.
A lehetséges főhősök között szerepel Jake Gyllenhaal, Josh Hartnett, Alex Pettyfer és Tobey Maguire neve is. Gyllenhaal az Entertainment Weeklynek tett nyilatkozatában elárulta, nagyon örülne, ha ő kapná meg a főszerepet: „Jelenleg e körül folynak a pletykák, és egyelőre nem tudom, mennyi igaz belőlük. Tény, hogy rengetegen akadnak, akik átvennék Matt helyét – köztük én is. Elképesztő élmény lenne.”
Jake jelenleg legújabb filmjét, A forráskódot népszerűsíti, melynek magyar premierje április 21-én lesz. A Bourne: Örökségre azonban egy évet még biztosan várnunk kell.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











