Starity

Jordin Sparks teleportálni szeretne

2011. április 02. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jordin Sparks érdekes kérdésekre adott választ a Cambiónak. Fény derült arra, hogy ha választhatna szupererőt, akkor a teleportálásra voksolna.

hirdetés
Jordin Sparks teleportálni szeretne

A Cambiónak Jordin Sparks olyan kérdésekre felelt, hogy milyen szupererővel szeretne rendelkezni, és még azt is elárulta, hogy melyek a kedvenc dalai.

Teleportálni szeretnék, mert így mindenhova el tudnék jutni azonnal, illetve az is jól jönne, ha le tudnám fordítani az összes nyelvet – kezdte az interjút Jordin.

Talán még a rajongók sem tudták, hogy Jordin élete első koncertje egy N'Sync-koncert volt körülbelül 5 fok hidegben, vagy azt, hogy az énekesnő legszívesebben a 60-as években született volna – amikor az édesanyja –, így a 80-as években lett volna tinédzser.

Arra a kérdésre, hogy melyik élő vagy halott emberrel találkozna, nem adott meglepő választ, hiszen Michael Jackson a kedvenc énekese hosszú idők óta.

Kiderült, hogy sokakkal ellentétben Jordin nem nyaralgatós típus, inkább a családjával tölti a napjait, például társasoznak. Emellett szereti elütni az idejét úszással, gitározással, film- és musicalnézéssel, illetve olvasással. 

Gyermekkoráról is faggatták a 21 éves sztárt.

Gyermekként is énekesnő szerettem volna lenni, de érdekelt még a gyerekorvos, illetve a tengerbiológus szakma is  mesélte lelkesen. Még hozzátette, hogy nem ünnepelte igazán a hallowent, de szeretett hercegnőnek öltözni, illetve hogy kedvenc meséje a Spongyabob volt – amit ma is nagyon szeret –, és minden részt megnézett belőle.

Fény derült arra is, hogy az énekesnő nagyon édesszájú.

Kedvenc gabonapelyheim az Oh man, Life, Frosted Flakes, Peanut Butter Crunch, Honey Nut Cheerios... de ez a lista még folytatódik.” 

Azt a kérdést sem úszta meg, hogy miért jó híresnek lenni.

Azt csinálom, amit mindig is szerettem volna, valamint olyan dolgokhoz tudom adni a nevem, amelyek fontosak, amelyek nagyobbak nálam, és ezzel jót tehetek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek