Rebecca Black kiadja első albumát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan klip készül a friss tinédzser második dalából, ezek után pedig saját albummal jelentkezik.
hirdetés
Rebecca Black alig egy hónapja tört be a köztudatba Friday című számával, melyet egyesek ócskának, mások remeknek neveztek – köztük Lady Gaga is. Hamarosan alaposabban is véleményezhetik az újdonsült tiniénekest, aki második dalához készíti videoklipjét.
A dal a Prom Night címet viseli, és már meghallgatható a YouTube-on – ezen felül a DB Entertainment nevű lemezcég állítólag már szerződést is kötött az internetsztárral.
„Apu és anyu foglalkozik a pénzügyekkel, de újabb dalötletekkel is bombáznak, és örülök annak, hogy a korombeliekhez illő zenét csinálok, nem akarok másnak látszani, mint aki valójában vagyok. A lemezemen hallható dalok nagy része tiniknek való szerelmes szám, nincsenek bennük felnőtteknek való részletek, és ha cikiznek emiatt, hát csak tegyék, de jobb, ha tudják, hogy amíg a helyemen vagyok, addig csak saját magukat idegesítik ezzel” – nyilatkozta Black legutóbbi interjújában.
Az album címe, illetve megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











