VV4: már válogatják Alekosz asszonyait
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megkezdődött az asszonyválogatás a Való Világ görög félistene számára. Már 150 lány jelentkezett, aki bátran vállalná, hogy Alekosz felesége lesz.
hirdetés
A Való Villában Alekosznak nincs szerencséje a nőkkel, de kint már akkora rajongótáborra tett szert, hogy a csatorna úgy döntött, segít neki megtalálni az igazi nagy szerelmet. A Szerelem a legfelsőbb szinteken című műsor szereplőválogatása ma kezdődött meg.
A műsor első reklámja óta már 150 lány jelentkezett, és folyamatosan érkeznek az Alekoszra vágyó nők. A feleségjelöltek között akadtak igazán érdekes és izgalmas jelenségek. Jelenleg főként 18 és 30 éves kor közötti hölgyek vettek részt a castingon, de a cél az, hogy akár egy 60 éves nagymama is bekerüljön a műsorba, hátha ő lesz az, aki megdobogtatja a görög szívét.
„Szimpatikusnak, műveltnek, előzékenynek tartják, olyannak, aki szépen beszél. Sok lány szerint ő különleges ember, és elmondásuk szerint csak miatta nézik a Való Világot. Sokan a különcségébe szerettek bele” – mondta el a VV főszerkesztője.
A műsorszerkesztők szerint az sem gond, ha a hírnév miatt jelentkezik valaki, hiszen az új show-ból csak az tud profitálni, aki a végéig bent marad. Alekosz háreme készülőben van. Barátja, Olivér pedig ott lesz mellette, hogy segítsen neki kiválasztani azt a nőt, aki mindig minden körülmények között megdobogtatja a szívét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













