James McAvoy kiszáll a filmiparból
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vágy és vezeklés sztárja egyre elismertebb lesz Hollywoodban, miután olyan filmek állnak mögötte, mint a Wanted és a Narnia krónikái. Most azonban úgy véli, eljött az idő a pihenésre.
hirdetés
McAvoy azért jutott erre a döntésre, mert sorra halmozzák el a filmszerepekkel: két közelgő alkotást mutatnak be tavasszal, ezek pedig a Gnomeó és Júlia, valamint az X-Men: First Class. Ezenkívül másik két produkcióval is számolhatunk 2011-re.
A színész elmondása szerint ez már túl sok a családjának, és szeretne több időt eltölteni feleségével és fiával. „Azt hiszem, az ember bele tud betegedni egy idő után a munkába, az évek alatt bennem is felgyülemlett némi kiadatlan stressz, és őszintén szólva, nem maradt időm a saját életemre. Nem tudtam megtalálni az egyensúlyt, és most szeretnék egy kicsit visszalépni” – nyilatkozta McAvoy a People magazinnak.
Természetesen nem száll ki végleg, mindössze szeretné redukálni az elvállalt filmek számát. Még így is kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyi nagy név mellett szerepeltek, mint James, hiszen olyanokkal játszott együtt, mint Angelina Jolie, Keira Knightley vagy Christina Ricci.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











