Selena Gomez alig nyilatkozik Bieberről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Selena Gomez eddig szégyenlősen nyilatkozott barátjával, Justin Bieberrel kapcsolatban, ám most mégis szólt róla néhány szót a Late Show-ban.
hirdetés
Selena Gomez, akinek nemrég megjelent vadonatúj száma – amellyel már most komoly sikereket aratott – szerdán este a Late Show-ban adott interjút David Lettermannek.
A műsorvezetőnek sikerült néhány szót kiszednie a Disney-sztárból újdonsült barátjával kapcsolatban. Először is feltette a kérdést, ami mindenkit érdekel: együtt jár-e a két tinisztár? Eközben felemelt egy fotót, melyen Justin és Selena látható.
A 18 éves Selena Gomez kissé félénk mosollyal válaszolt a kérdésre, és csak annyit árult el, hogy több mint két éve találkozott először a Baby énekesével. „Az ő menedzsere hívta fel anyukámat, aki ugyebár az én menedzserem” – árulta el a Selena.
Persze a műsorvezető nem érte be ennyivel, és tovább firtatta a dolgot, mígnem a fiatal színész-énekesnő kiöntötte a szívét. Bár azt szó szerint nem mondta el, hogy valóban együtt vannak, mégis érdekes dolgot tudhattunk meg tőle.
„Justin már nagyon régóta részt vesz az életemben. Az csak jó, ha valaki megérti, min megyek keresztül.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











