Reese a családon belüli erőszak ellen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Reese Witherspoon fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, s kreatív módon próbál is tenni ellenne valamit.
hirdetés
A Dr. Szöszi sztárja, Reese Witherspoon már régóta részt vesz a mellrák elleni küzdelemben, s mindig a felismerés fontosságára inti az embereket, s most pedig a a családon belüli erőszak ellen harcol.
Reese egy olyan kozmetikai vállalat kampányához csatlakozott, amely karkötőket bocsát ki áruként Nagy-Britanniában, s a teljes bevétel összegét a nők elleni erőszak elkerülésére fordítják.
„A karkötő egyszerű, de erőteljes módja annak, hogy adományokat gyűjtsünk, és visszaszorítsuk a nők elleni erőszakot. Nőként és anyaként javaslom mindenkinek, álljon mellénk a nemzetközi nőnap alkalmából, hogy véget vethessünk ennek a szörnyűségnek azzal, hogy ezt az ékszert hordjuk, és átadjuk a barátainknak és a családtagjainkat” – mesélte el Reese.
Eddig 11 millió fontnyi adomány gyűlt össze, amelyet természetesen különböző szervezetek kapnak meg a világ minden részén.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











