Megjelent Christina Perri második kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent Christina Perri, az egyik legújabban felfedezett amerikai énekesnő második kislemeze, amely az Arms címet viseli.
hirdetés
Cristina Perri kiskora óta arra a pillanatra vár, hogy hivatalosan is megjelenhessen egyik szerzeménye. Ez a nap most eljött, Perri pedig hivatalos oldalán egy kisebb videobloggal is meglepte rajongóit ez alkalomból.
Ugyan ez csak kislemez, azonban hamarosan a boltok polcain tündökölhet Cris első nagylemeze is, amely május 10-én jelenik meg Lovestrong címmel. Elmondása szerint sok emlék fűzi ehhez a dalhoz, de nem ez az egyetlen megjelent szerzeménye, ugyanis a Jar of Hearts című dalához klip is készült, amely viszont nem ért el olyan nagy sikereket.
Az énekesnő az Arms címet viselő dalt legelőször a PST Live Lounge-ban adta elő, amely fellépés óriási sikert aratott a hallgatók körében. Egyelőre megerősítetlen felvetés az, hogy a dalhoz klip is fog készülni. Mindenesetre a Lovestrong album várhatóan május 10-én jelenik meg, melyen többek között ez a dal is helyet kap majd.
Christina akusztikus verzióban énekli először az Arms cmű dalt a PST Live Lounge-ban
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











