Vége a Mamma Mia! filmnek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amanda Seyfried elmondása szerint soha nem fog sor kerülni a nagy sikerű Mamma Mia! folytatására.
hirdetés
Nemrég azok a pletykák keringtek, hogy a nagy sikerű Mamma Mia! című filmnek lesz folytatása, azonban a produkció egyik főszereplője, Amanda Seyfried elmondta, hogy erre nem fog soha sor kerülni. A jövő hónaptól Amandát ugyanis Piroskaként fogjuk viszontlátni a mozivásznon, és elmondása szerint tőle indultak a pletykák, melyek alapján a 2008-as sikerfilmnek folytatása lett volna, hiszen akkoriban nagyon érdeklődött a film iránt.
Pár napja egy interjúban a színésznő színt vallott, és elmondta az igazat a filmmel kapcsolatban keringő pletykákról: „Jaj, dehogy is! Ez soha nem fog megtörténni! Miről készítenének filmet, mit írnának a forgatókönyvbe?” – tette fel a kérdést.
Seyfried kisasszony nemcsak a saját, hanem filmbeli pertnerei gondolatát – Meryl Streep, Stellan Skarsgard, Dominic Cooper, Colin Firth, Julie Walters és Pierce Brosnan – is elmondta. Ez alapján mindenki „nyugodt” lehet, mivel nem lesz Mamma Mia! 2.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













