Megvannak a Dos hogares főszereplői
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban egy rádióműsorból kiderült, hogy kik lesznek Emilio Larrosa legújabb telenovellájának főszereplői.
hirdetés
A Televisa legújabb főműsoridős sorozata, a Dos hogares, azaz 'Két otthon' egy hűtlen nő életét meséli el, aki kettős életet él: két családja van, és ebből számos konfliktusa lesz. A történetben két központi pár lesz. A telenovella munkálatai nagy titokban zajlanak, de a főszereplők neve már biztos.
A női főszerep az elsősorban énekesnő Anahíé lett, akit viszont ismerhetünk már jó pár telenovellából is, ilyen például a Primer amor, a Clase 406 vagy a Rebelde. Bár nem volt biztos, hogy a lány igent mond a szerepre, de a Mi delirio című lemezéhez kapcsolódó turnéját úgy ütemezték, hogy elvállalhatta.
Anahí mellett az egyik férfi főszereplő Arturo Peniche lesz, aki már Magyarországon is ismert több sorozatból, a másik pedig Carlos Ponce. Közöttük fog kialakulni a történetben szerelmi háromszög. Mivel mindkét férfi jóval idősebb a színész-énekesnőnél, ebből adódik, hogy az egyik fő téma a nagy korkülönbséggel rendelkező kapcsolatok lesz. Azonban az is elképzelhető, hogy Peniche az idősebb főhősnő párja lesz.
Larrosa erre a női főszerepre mindenképpen külföldi színésznőt akar, így több ismert név is szóba jött már, de a két legesélyesebb Sonya Smith, valamint a Második esély, az Elisa nyomában és a Csajok, szilikon, ez lesz a paradicsom! című sorozatokból ismert Catherine Siachoque. Ez azért is lenne nagyon érdekes, mert Cathy 2001 óta a Telemundónál dolgozik, ahol minden évben kap és fogad is el szerepajánlatokat. Viszont e főhősnő nem lesz teljesen pozitív karakter, hanem egy kicsit a Rubíhoz hasnoló főgonosz is egyben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











