Nyilvánosságra került Xtina rendőrségi fotója
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szőke énekesnő kedden került dutyiba, ugyanis párjával ittasan ült autóba. Most fény derült néhány új információra, ráadásul az interneten már megtalálható a rendőrségi fotó is.
hirdetés
A 30 éves énekesnőt a minap letartóztatták párjával, Matt Rutlerrel együtt. A férfit ittas vezetés miatt csukták le, viszont az okot, amiért Xtina rács mögé került, eddig nem tudhattuk – ám most erre is fény derül, ráadásul az E! News nyilvánosságra hozta Chris rendőrségi fotóját is.
Nemrég Steve Whitmore, a Los Angeles-i Sheriff Department szóvivője azt nyilatkozta, nem hozzák nyilvánosságra Christina Aguilera rendőrségi fotóját. Azt viszont elmondta, csak saját biztonsága érdekében került hűvösre az énekesnő. Azt is tudhatjuk már, hogy nem sokkal letartóztatása után reggel fél nyolckor ki is engedték az előzetesből.
A párt kedd hajnalban állította meg a rendőrség. Christinát nyilvános részegség miatt, a barátját pedig ittas vezetés miatt tartóztatták le.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











