A hálószobában is jól összeillik a megapáros
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kapcsolatukról úgy beszélnek, mint két idegen, mert másként fejezik ki érzelmeiket. Erről a saját szemünkkel is meggyőződhetünk, mivel egy fotózás erejéig beengedték a Hot! magazint hálószobájukba.
hirdetés
A szerelmeseket természetesen alaposan kifaggatták: András mesélt arról is, hogy már a verseny alatt is jelentett neki valamit Reni: „Jólesett, hogy vállalta az érzéseit. Addig is tisztában voltam vele, hogy mit jelent számomra, de csak a finálén történtek után éreztem úgy, hogy a Megaházban kialakult laza viszonynál jóval komolyabb kapcsolatra vágyom.”

Reni és András boldogsága időnként párnacsatatával végződik
Reni sem húzhatta ki magát az interjú alól: „Addig még magamnak sem mertem igazán bevallani, hogy már akkor beleszerettem, amikor először megpillantottam. S miután a műsor alatt megtapasztaltam, hogyan viselkedik egy nővel, tudtam: ha nem szednek szét bennünket idő előtt, akkor ez lehet eddigi életem legkomolyabb kapcsolata...” – mesélte a Hot magazinnak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













