Jancsi és Juliska 2012-ben revansot vesznek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2012 márciusában láthatják a mozikedvelők a Hansel and Gretel: Witch Hunters című flmet, mely 15 évvel az előző kaland után játszódik.
hirdetés
Nemrég jelentették be, hogy Gemma Arterton és Jeremy Renner legújabb filmje, mely a Hansel and Gretel: Witch Hunters (magyarul: Jancsi és Juliska: Boszorkányvadászok) címet viseli, 2012. március 2-án debütálhat az USA-ban.
A produkciót az MGM készíti a Paramounttal karöltve, s azt is tudni lehet, hogy 60 millió dolláros költségvetéssel készül, illetve a manapság oly divatos 3D-technikát alkalmazzák majd. Rendezőnek a norvég Tommy Wirkolat kérték fel, aki a rendezés mellett D.W. Harperrel a forgatókönyvet is jegyzi majd.
Az akcióvígjáték 15 évvel a két testvérnek – akik immáron boszorkányvadászokká avanzsálódtak – a mézeskalácsháznál tett látogatása után játszódik. Jancsi szerepében Jeremy Renner, míg Juliskát Gemma Arterton alakítja majd. Famke Janssen mellett még Will Ferrell, Chris Henchy, Adam McKay és Kevin J. Messick is fel fog tűnni a vásznon.
Az amerikai nézőknek tehát majdnem egy évet kell még várniuk a szuperprodukcióra, ám a magyar premier dátuma még kétséges.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











