„STFUPerez”: Adam jól megmondta a Twitteren
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Perez Hilton ismét tömegmegosztó volt a Twitteren. Csak most Adam Lambert sem hagyta szó nélkül a kiírását.
hirdetés
Perez Hilton, a híres sztárblogger köztudottan Lady Gaga egyik legjobb celebbarátja. Perez a Twitteren szinte egész nap fent lóg, és néha el is veti a sulykot a kiírásaival (talán mindenki emlékszik a Miley Cyrus-féle botrányára). Most sem lett mindenki kedvence, mikor Lady Gagát kezdte magasztalni új szerzeménye miatt (a Born This Way, melynek a napokban volt a premierje), és jobbnak nevezte a provokatív énekesnőt Madonnánál.
Adam Lambert erre csendesen kiosztotta, hogy Madonna a királynő. Ő egy ikon, és rengeteg slágert tett az asztalra. Perez Hilton erre sértődötten visszaszolt Lambertnek, hogy aki igazán ismeri, az tudja, hogy nála is Madonna az első.
Adam Lambert mindig őszinte, és gyakran elutasítja Perez Hiltont, aki ezzel nem tud mit kezdeni, pedig többször is bepróbálkozott vagy legalábbis próbálkozik a srácnál.
Perez személyisége valóban nagyon megosztó. Úgy látszik, a Glam-király nem igazán kedveli, főleg, ha Perez feltűnően favorizál egy éppenséggel populáris személyt.
Ezt a vitát – bátran kijelenthetjük – Adam nyerte, a Twitteren pedig órákig trend volt a #STFUPerez, ami magyarul körülbelül annyit tesz: „Fogd be a szádat, Perez!”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











