Az egeres cég bojkottálta az Annie-gálát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egy hete lezajló Annie-díj-átadó gálán a DreamWorks produkciója nyerte a legtöbb díjat – a Disney szerint kivételezés miatt.
hirdetés
Éppen egy hete, szombaton került sor az Annie-díj átadógálájára, melyen köztudottan az animációs mesék szállnak ringbe a kitüntetésekért különböző kateógiákban. Az idei Annie Awards nagy győztese a DreamWorks animációs filmje, az Így neveld a sárkányodat lett, ám ez sokak szerint nem véletlen: a díjátadón ugyanis előnyben részesítik a DreamWorks produkcióit.
A dolog érdekessége, hogy a Disney és a tulajdonában levő Pixar tavaly már bojkottálta a gálát, mert szerintük nyílvánvaló, hogy az Annie-díj-átadón előnyben részesítik a konkurens vállalat termékeit. A vita két éve kapott lángra, amikor ugyanis a DreamWorks Kung Fu Panda című meséje tíz díjat halászott el a Disney és a Pixar WALL-E-ja elől, amely végül megkapta az Oscar-díjat.
Így a Disney úgy döntött, hogy idén már nem óhajt nevezni és kampányolni a díjakért, ám az ASIFA-Hollywood a jogaival élve jelölte a Toy Story 3. és az Aranyhaj és a nagy gubanc című meséket.
Az elképzelés valóban nem alaptalan, hiszen az Így neveld a sárkányodat tíz díjat kapott a gála folyamán (köztük Jay Baruchel a legjobb szinkronhangért) – ellentétben a Disney-vel, aki csupán két díjat (legjobb rövidfilm és legjobb meseadaptáció egy élőszereplős filmben) tudhatott magáénak a tucatnyi jelölés mellett.
Az Annie-díjat egyébként az Oscar előrejelzéseként tartják számon az animációs mesék körében. Idén az Oscar-díjon is szoros összecsapásra számíthatunk: a Toy Story 3. és az Így neveld a sárkányodat ugyanis már több díjért is megkűzdöttek. Az Arany Glóbuszt – amit viszont az Oscar előszobájának vallanak – azonban mégis a Toy Story 3. nyerte el. A Disney másik produkciója – amely szintén nem kapott Annie-díjat – az Aranyhaj és a nagy gubanc is jelölt az Oscaron, I See The Light című dalával, melyet Mandy Moore és Zachary Levi énekeltek fel a meséhez.
Az Annie-díj jelöltjei és nyertesei ezen az oldalon tekinthetőek meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











