Rajongói kérdésekre válaszolt VV Zsófi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi – akit a legtöbben a Való Világ 4 „naivájaként” ismernek – VV-nézők és -rajongók kérdéseire adott választ.
hirdetés
Van, aki szerelmi ajánlatokkal, van, aki őszinte szeretettel, van, aki irigységgel, és van, aki megvetéssel bombázta a szőke lányt. A Blikk összegyűjtötte a legérdekesebb rajongói kérdéseket, majd elküldte Zsófinak, aki örömmel válaszolt mindenféle kérdésre. Párkapcsolat ügyben rengetegen érdeklődtek. Elmondta, hogy jelenleg nincs barátja, eddig összesen öt kapcsolata volt.
Elmondta például, hogy neki a kéthónapos bezártság nem jelentett gondot, úgy érzi, mindent kiadott magából, amit szeretett volna. Jövőbeli terveiként a divattervezést említi meg, álma ugyanis egy saját divatkollekció. A médiában szeretne maradni. Bár még felkérést nem kapott, szerepet szívesen vállalna.
Egy bizonyos „Hugóka” becenevet viselő VV-rajongó azt szidta, amiért az üvegezés közben megcsókolta barátnőjét, Anikót. Zsófi erre úgy reagált, hogy az a csók csak a buli hevében, felhevült állapotban csattant el, hiszen a bezártság sok mindent kihoz az emberből – de nem bánta meg.
VV-titkokat is megosztott. „Fru” kérdése az volt, hogy tényleg félnek-e Olivértől a villalakók: „Igen, nagyon sokan tartanak tőle, mert tudat alatt manipulálja az embereket” – válaszolt Zsófi.
Az embereket az is érdekelte, mi az, amit a legjobban megbánt a villában, és mi az, amire büszke: „Amit a legjobban megbántam, hogy nem álltam ki Leonidasz mellett a párbajban, a legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy emberként mentem be, és emberként jöttem ki.”
Bár a régi epizódokat nem szeretné visszanézni, azt mondja: egyedül a beszavazóshow-t nézi majd meg, de az elkövetkezendő adásokat biztosan követi majd. Az, hogy ki nyeri meg a Való Világ 4-et, számára is rejtély, de ő leginkább Bécinek és Anikónak szurkol.

Fotó: Korponai Tamás, Blikk.hu
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.











