Mónika hamarosan visszatér a képernyőkre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Erdélyi Mónika nagyon elszánt az újrakezdést illetően. Nem árulta el, mit tervez, de semmi esetre sem adja fel.
hirdetés
Erdélyi Mónika tavaly októberben távozott az RTL Klubtól. A Reggeli című műsor – melybe a népszerű Mónika show megszűnése után került –, nem volt ínyére, más műsort pedig nem tudott neki adni a csatorna.
A műsorvezető most viszont a visszatérését fontolgatja: „Nem gond, hogy hónapok óta nem vagyok képernyőn, annál is inkább, mert sosem csak a tévézésből éltem. Jól érzem magam ebben a helyzetben, de azt vallom, nem az a kudarc, ha valami nem jön össze, hanem az, ha nem próbáljuk meg újra – mesélte a Blikknek Mónika, majd hozzátette: – Gyakran leszólítanak az utcán, és kérdezgetik, készülök-e valamire. Ez persze jólesik, de csak annyit szoktam mondani: majd meglátjuk. Természetesen tudom, nem lehet sokáig várni. Még idén akcióba kell lépnem.”
A főállású anyuka a könnyed, vidám, sűtős-főzős programokat szereti leginkább a tévében, ezért valószínű, hogy hasonló produkcióval tér majd vissza. Ez viszont csak akkor derül ki, ha sikerülnek Mónika tervei, ugyanis leendő műsoráról semmit nem hajlandó elárulni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











