Demi Lovato elhagyhatja a szanatóriumot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Örömhír a rajongóknak, mert úgy tűnik, hogy Deminek sikerült begyógyítania a lelki sebeit, és készen áll az újrakezdésre.
hirdetés
A Disney-üdvöske, Demi Lovato tavaly novemberben önként jelentkezett egy szanatóriumba, miután annyira kiborult, hogy az egyik táncosát meg is verte.
A lány közel álló ismerősei állítják, hogy Demi sokkal jobban van, és kész előlről kezdeni mindent. A szóvivője a médiának így nyilatkozott: „Ez az időszak nagyon nehéz volt Demi számára, de sikerült neki talpra állni annyi nehézség után. Reméljük, hogy a sajtó nem fogja egyből letámadni őt. Még egyszer köszönjük azoknak a rajongóknak, akik leveleket, e-maileket küldtek Deminek. Higgyétek el, ez is segítette a gyógyulásban.”
Ez azt jelenti, hogy Demi újra visszajön a köztudatba. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megjelent első 2011-es slágerének előzetese, a Shout Up and Love Me.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











